Ugrás a fő tartalomra

Építés

Az összes alkatrész beérkezése után jöhet a nagy meló. A 4 aktuátor összeszerelése, tesztelése, vázba rögzítése. A szerelés folyamán felmerült problémákról, tapasztalatokról lentebb írok.



 

De addig is, amíg ideérnek a cuccok, először a spájz átalakításával töltöttem az időt. Kacatok kirámolása, átcsoportosítása, bútorok kipakolása, falak javítása, festése, padlásajtó készítése, íróasztal és szekrény összerakása voltak az alapfeladatok.








Aztán elkezdtem 3D nyomtatni is, mivel ez igencsak időigényes folyamat, még úgy is, hogy a fúvókát 0.4 mm-ről 1.0 mm nagyságúra cseréltem, így a layer vastagság 0.2 mm-ről 0.5 mm-re nőtt. Persze az ehhez tartozó beállításokat is ki kellett kísérletezni. Az alábbi táblázatban a többnyire a becsült értékek láthatók (Cura által kijelzett értékekből):
Név
db
össz. tömeg
(gramm)
össz. nyomtatási idő
(óra)
Csúszó452034
Alsó idom480029
Felső idom4100040
Motor híd4128050
Ütköző4402
Talp41706

Ezután nekifoghattam a váz összeállításának. A faanyagot szerencsére méretre vágva vásároltam, így azzal nem volt szívás. Csak pontosan be kellett rajzolni és kifúrni a csavarok helyét. Az aktuátorok nélkül azonban nem lehetett teljes mértékben összeszerelni.

Első (teszt) verzió (vezérlés kívül)

Észrevételek:

- A vezérlők hálózatra kötése, majd a szervókkal összekötése egész gyorsan megvolt. Az élesítés és a setup pedig gond nélkül sikerült. A motorok már mocorogtak kézi vezérlés által. Egyelőre a 4 vezérlő egy falapra lett rögzítve, amit majd átmenetileg az asztalba fogok berakni. A teszteléshez egyelőre nem akarom megbontani a keretet, mivel egyébként az volt az elképzelés hogy a vezérlés abban lesz elrejtve.

- A nagy felületű 3D nyomtatás egyik sarkalatos (pun intended) problémája a sarkok felemelkedése, ami az anyag egyenlőtlen hűlésének következménye. a fűtött asztal (ami a tapadást szolgálja) miatt a tárgy alsó része melegebb, míg a felső része folyamatosan hűl, kis mértékben zsugorodik, ami húzza magával az alsóbb rétegeket. Ez eredményezi a sarkok megemelkedését és az úgynevezett elefántláb effektust. Ez többnyire esztétikai probléma, de a csúszó elemnél konkrét gond. Talán raft alkalmazásával ez némileg kompenzálható lett volna, így viszont végső esetben jöhet a reszelő.

- A 16 fő elem még 1.0 mm-es fúvókával nyomva is rengeteg időbe telik, konkrétan 16 éjszakába. Az anyagszükséglet is megnövekedett (vennem kellett még egy tekercs filament), mivel nagyon masszívra terveztem át a fő teherviselő elemeket (meg két selejet is lett - egy mérethibás csúszó elem és egy félig nyomott végelem, mert kifogyott menet közben az anyag). Egy-egy elem 10-15 óra alatt nyomtatódik ki. A furatoknál is utólag menetet kellett vágni, bár ez már géppel gyorsan megoldható volt. Aztán majd a tesztelésnél kiderül, hogy a PLA+ anyag és a tervezésem mennyire lesz időtálló.

- A vezérlőhöz kábeleket kellett gyártani, 4 eres árnyékolt vezetékkel. Sajnos olyan kábelt adtak amiben az erek 3+1 színűek voltak, így előzetesen meg kellett jelölni a 3 egyformából kettőt, természetesen a leszabott vezetékek mindkét végén a megfelelőket kimérve egyeztetve. Ezt a problémát ezüst és arany markerrel orvosoltam, majd a 25 pólusú csatlakozók forrasztása következett. Ez viszonylag könnyen, egy délután alatt sikerült.

- A kábelek másik végét az Arduino-hoz kell bekötni, amihez egy dobozt is kellett terveznem. Ennek nyomtatása sem volt egyszerű feladat, ugynis a Cura nem igazán szereti a fúvóka vastagságú falakat (egy ilyen vékony falra szükség volt), ennek a nyomtatási módját is ki kellett kísérletezni.

- Valami rejtélyes okból a papucsok belső mérete két nekifutásra sem lett jó, fúróval rásegítve pedig már túl tág lett, így azokat majd újra fogom nyomtatni, kis módosítással a külső részen is. Plusz készítettem gumi lap alátéteket is csillapítás és stabilizálás céljából.

- A legelső alkatrész, amit megrendeltem, az a vészkapcsoló volt, ami még mindig nem érkezett meg. Elvileg már hetek óta az országban van, de még mindig nem postázták ki. Vicces és bosszantó. Itt említeném meg, hogy a Fedex vámkezelési eljárása is kicsit fura volt, ugyanis a papírok beküldése után se szó, se beszéd, megjelent a futár és kérte a csomagért a teljes vámáfa összegét KÁPÉBEN! De erről előzőleg semmi értesítést nem adtak, én meg persze nem gondoltam, hogy nem lehet utalni vagy kártyával fizetni. Nagy mák volt, hogy éppen volt otthon annyi.

Második verzió belső rész (vezérlés)

 
Második (végleges) verzió (vezérlés belül)



Megjegyzések